2000 jan. 15 - Novák Miklós - Népszava
Keveseknek adatik meg, hogy harmonikus családi életük mellett választott hivatásuknak is egészen magas szinten megfeleljenek. Nem túlzás, Ivánka Mária sakknagymester teljesíti e kitételt. A noi sakkozók táborában egyedüliként három gyermek édesanyja, egyúttal kilencszeres magyar bajnok, olimpiai ezüst- és bronzérmes. Bár hölgyeknél nem illik a kort felemlegetni, hamarosan betölti ötvenedik évét. Ebbol az ötvenbol majd' húszat Amerikában töltött, ám januárban újfent hazatalált. Ennek, no meg évfordulójának apropóján beszélgettünk vele.
- Honnan jött a lehetoség, hogy kiköltözzenek Amerikába?
- 1975-ben kezdodött a történet. Férjem, Budinszky András fél évet ösztöndíjjal kint volt az austini egyetemen, amit 1979-ben megújítottak. Itthon a Számalknál dolgozott, s a szakmájában - programozó, szoftverfejleszto - nem nagyon volt lehetosége az elorelépésre.
- Akkoriban, gondolom, nem úgy mentek a dolgok, hogy valakinek ösztöndíjat ajánlottak, s másnap már indulhatott is. Politikai okokból nem egy tudós, szakember rekedt itthon.
- Andrásnak nem volt ilyen gondja, nekem annál inkább. A nehézségek furcsa mód éppen abból adódtak, hogy én sakkozó voltam, és senki sem vállalta a felelosséget, hogy milyen címen utazom ki Amerikába. Hiszen én kint is csak sakkozó voltam, ám ez nem jelentett hivatalos munkavállalást, így a kiköltözésemhez a sakkszövetségnek és az OTSH-nak nem volt semmi köze. Itthon pedig András fonökének, nyilván korábbi tapasztalatai alapján, nem volt jó véleménye arról, ha a kiküldöttel a család is utazik.
- Nehéz volt a beilleszkedés?
- Az a része nem, hogy ismert helyre mentünk viszsza, ám épphogy megérkeztünk, engem a versenyzés máris visszaszólított Európába.
- Mekkora szerepe volt kiköltözésüknek abban, hogy felfüggesztette sakkozói pályafutását?
- A ketto igazából nem esett egybe, akkoriban még intenzíven sakkoztam. Mint említettem, rendszeresen hazajöttem, indultam zónaversenyeken, játszottam sakkolimpiákon, s valahogy azt a kilenc bajnoki címet is meg kellett szereznem... Kint is versenyeztem, amit nehéz volt megszokni, ugyanis az itthoni többhetes versenyekkel szemben hétvégenként tömegtornákat bonyolítottak le. Volt olyan nap, hogy három játszmát is le kellett játszanom. Ezeken a nagymesterektol a lelkes amatorökig, aki tudott és akart, mindenki elindult. Ugyanakkor ennek is meg volt az elonye, nem is lett volna idom arra, hogy hetekre elutazzam egy-egy versenyre.
- S meddig sakkozott igazából aktívan?
- Utolsó olimpiai érmemet, egy ezüstöt 1986-ban nyertem a csapattal, utána még 90-ig játszottam.
- Itthon nem voltak irigyei? Mondván, mit akar ez ez Ivánka, nem elég, hogy megfogta az Isten lábát, kijutott Amerikába, még a hazai sakkban is helyet követel magának...
- Sajnos nem volt felhotlen a viszonyom a sakkszövetséggel. A kiköltözésünktol számítva folyamatosan hallatszottak olyan hangok, hogy nem lehet rám számítani a válogatáskor. Ez nagyon rosszul esett, ugyanis minden alkalommal a saját költségemen utaztam haza és vívtam ki a szereplésem jogát, másokkal szemben sosem vettem igénybe külso segítséget. Igaz, akkor már kialakulóban volt az új, feltörekvo generáció, mi, idosebbek pedig már lejton voltunk, ám az a pillanat sosem egyértelmu, hogy a fiatalok mikor húznak el az idosebbek mellett.
- Ne kerülgessük a forró kását, a Polgár lányokról van szó.
- Igen, hozzájuk kell még érteni Mádl Ildikót. Ok négyesben 1988-ban olimpiai bajnokok lettek, tehát az eredmény végül igazolta a váltás jogosságát, ám biztos vagyok benne, hogy korábban csak mondjuk Polgár Zsuzsa segítségével már mi is nyertünk volna.
- Tehát az elmaradt olimpiai arany a legfájóbb pont pályafutásában?
- Igen. Nyolc olimpián vettem részt, négy ezüst- és két bronzérmet szereztem, volt, hogy csak fél ponttal maradtunk le a gyozelemrol. S az a bizonyos elso hely is sikerülhetett volna, ha 1984-ben, 86-ban Polgár Zsuzsa leül a noi csapatban, illetve ha 88-ban a generációkat tekintve vegyes válogatottat állítanak öszsze. Ezenkívül még az fájó, hogy egyszer sem voltam világbajnokjelölt. Amikor erre lehetoségem lett volna, 1971-ben, hiába voltam hatodik-hetedik a világranglistán, akkor és csak akkor nem nyolc, hanem csupán négy fo kezdhette meg a világbajnok-jelölti párosmérkozéseket.
- Profi sakkozó létére egyben három gyermek édesanyja. Tud hasonlóról a sakk világában?
- Nem. Egygyermekes sakkozó sok van, például Gaprindasvili, aki évekig volt világbajnok, kétgyermekes nagymesternorol is tudok egyrol-kettorol, ám háromgyermekesrol nem hallottam.
- És a férfiak között?
- Barcza Gedeon nagymesternek négy gyermeke volt, ám ez a jelenlegi férfi nagymesterek között sem jellemzo. És e téren nagy különbség van férfiak és nok között. Egy férfi megteheti, hogy amíg a felesége a gyerekekkel foglalkozik, addig o elvonul vagy hetekre elutazik, ugyanez egy no számára elképzelhetetlen.
- A sakkozókat eleve furcsa gondolkodásúaknak, az átlagemberektol elütoeknek vagy hogy is fogalmazzak...
- ...mondja ki nyugodtan, hóbortosnak tartják!
- Mennyire tartja összeegyeztethetonek, hogy sakkozó létére három gyermeke, rendezett családja van.
- Ez csak a lekötöttség szempontjából jelenthet hátrányt. A sakkozóknál minden más sportolóhoz képest fontos, hogy nyugodt családi háttérrel rendelkezzenek, éppen azért, mert az idegi összpontosítás a dolog lényege. A legjobb sakkozók ma is egytol egyig rendkívül felkészültek, a különbség abban rejlik közöttük, hogy amikor leülnek egymással szemben, melyik képes jobban koncentrálni. Ilyen alapon a családom segítséget jelentett, hiszen mindig azzal a nyugodt érzéssel ülhettem asztalhoz, hogy otthon minden rendben van. Az más kérdés, hogy késobb annyi volt a teendom, hogy abba a profi sakkozás már nem fért bele.
- A gyerekek egyébként kettos állampolgárok?
- Csak a legkisebb, Áron, aki Amerikában született, s így a területi elv alapján megkapta az amerikai állampolgárságot is. A két idosebb fiú, András és Adrián, akárcsak én és a férjem, csak magyar állampolgárok. Mi soha nem is kérvényeztük az amerikai állampolgárságot.
- Nocsak! Ez azt jelenti, hogy tervezik a visszaköltözést Magyarországra?
- Amióta kiköltöztünk, folyamatosan arra készülünk, hogy egyszer végleg visszajövünk... Különben az elmúlt húsz évet nem folyamatosan Amerikában töltöttük, hosszabb-rövidebb idore mindig itthon éltünk. Ám a gyermekeink egy-két évet kivétel nélkül Magyarországon jártak iskolába. Ennek egyik oka az, hogy a sokat szapulttal szemben Magyarországon a gimnáziumi oktatás színvonalasabb, mint Amerikában, másrészt otthon hiába beszélünk mindig magyarul, ahhoz, hogy valaki kibovítse a szókincsét, magába szívja a nyelvet, a kultúrát, az adott nyelven kell tanulnia.
- Tehát a gyerekek amellett, hogy beilleszkedtek az amerikai társadalomba, megmaradtak magyarnak?
- Teljes mértékben! Hadd mondjam kicsit büszkén, hogy a legidosebb fiam magyar kislányt jegyzett el.
- A visszaköltözésen kívül van-e valami titkos álma?
- Valóban, a hazatérés fontos cél, s talán a technika haladása ezt elo is segíti, hiszen a világháló fejlodésével lassan mindegy, hogy valaki Austinban vagy Budapesten ül a számítógépe elott. Lassan azért az unokák is jöhetnének, de ha titkos álomról kérdez, akkor még nem adtam fel, hogy egyszer versenyszeruen visszatérek a sakkhoz. Kilencszer voltam magyar bajnok, ez valahogy nagyon befejezetlennek tunik. Ez persze most még tényleg csak álom, a visszatéréshez legalább egyéves komoly felkészülésre van szükség.
< Vissza az elozo oldalra
|
